Az 1962-es ausztráliai születésű zenész már ifjúkorában komolyan hajladozott a zenélés felé: szülei válását, majd Los Angelesbe költözésüket követően kipróbálta a dobot és a trombitát, kisvártatva pedig a város ifjúsági zenekarában találta magát. A tanárok igazi csodagyereket láttak benne, és érdekes az is, hogy Michael ekkor még semmi érdeklődést nem mutatott a rockzene iránt, inkább olyan jazz zenészeket bálványozott, mint Miles Davis, Louis Armstrong és Dizzy Gillespie. 

Ezt mind-mind zenész mostahapjának köszönhette, aki azonban mindemellett alkoholizmusával egyfolytában terrorizálta a családot - nem csoda, hogy Flea 13 évesen rászokott a fűre, és napi szinten rajta is maradt.

Fairfax Gimnázium: találkozás a többiekkel

Az ifjú tehetség a Fairfax Gimnáziumba nyert felvétel, ahol hamar kilógott szokatlanul erős zenei irányultságával. Viszont egy műbalhé folytán itt esett meg a nagy találkozás Anthony Kiedis-szel (a RHCP jelenlegi énekese), ami azonnal barátságba torkollott. Később Anthony így emlékezett meg erről: "Mindketten kiközösített bajkeverők voltunk. A csínytevés és szeretet kovácsolt minket össze, és gyakorlatilag elválaszthatatlanok lettünk egymástól."

Kiedis volt egyébként az, aki a rock felé elhúzta - és aki a Flea (Bolha) becenevet is adta neki egy iskolai sítúrán, állandóan nyugtalan és ugráló természete miatt.

Flea a későbbi zenekartag Hillel Slovakkal is jó kapcsolatot ápolt, aki a helyi Anthym nevű csapatban gitározott, ő tanította meg basszerozni, és pár hónap kemény elköteleződés után Flea nagyot fejlődött, sőt, saját ún. slap bass stílust is kialakított, ami a későbbi RHCP védjegyévé vált. Ők hárman aztán rendszeresen felléptek éjszakai klubokban (noha mind fiatalkorúak voltak), és elmerültek az LSD, kokain, heroin és speed élvezetében, majd rákattantak az akkor előretörő punk rock zenékre. 

Zenekarok jöttek, zenekarok mentek, mígnem ők hárman, illetve a korábbi Anthym dobos Jack Irons megalapították a Tony Flow and the Miraculously Majestic Masters of Mayhem-et, de szinte csak a vicc kedvéért, hogy egyetlen számot egyetlenegyszer eljátsszanak egy bárban. Igen ám, de a tulaj visszahívta őket, majd újra, és újra, és ekkor megváltoztatták a nevüket Red Hot Chili Peppersre.

Flea stílusa, mint basszeros

Innentől a többi már történelem. Flea stílusa pedig azóta is egyedi és megmásíthatatlan maradt: igazi bőgővirtuóz, funkorientált játékában éppúgy felfedezhető a pszichedélia mint a punk, s ezek előtt egy Fender Jazz Bass-szel adózik, mert saját bevallása szerint nagyra értékeli a jó öreg "fás" megszólalást.

A Smashing Pumpkins frontembere, Billy Corgan így nyilatkozott 84-ben róla: "Flea olyan agresszíven játszott, hogy kilyuggatta a hüvelykujját, és szó szerint ordított fájdalmában a számok között. Néha jött valaki, és valami szerrel bekente a sebet, hogy ne fájjon annyira." 

Azt hiszem, ez mindent elmond a világ egyik legzseniálisabb basszerosáról. Long live Flea!